Pár szó az edzésekről

Klubunk edzései tehát a fent említett, Oláh István által kidolgozott rendszerre alapulnak. A rendszer előnye, hogy bárki számára elsajátítható, reális harci rendszer, mely nem igényel különleges fizikumot, testi adottságokat, vagy előképzettséget. Számos stílus használata különleges ruganyosságot, mozgásdinamizmust, lazaságot, nagy fizikai erőt, stb. követel. Ezzel szemben a stílus egyszerű, ösztönös mozgássá tett technikákra alapoz. E technikák nem kötöttek, elkerülik a „csak így jó” sablonokat. Ilyen sablon például, ha egy karfeszítést csak egyféle képen gyakorolnak, és inkább a szituációt alakítják megfelelővé a technika számára, mint sem a technikát tennék rugalmassá, hogy több szituációban is alkalmazhatóvá váljon. A nálunk gyakorolt stílus igyekszik elkerülni az efféle csapdákat. Mindamellett nagy hangsúlyt fektet azon nüánszokra, melyek felett ha elsiklik a gyakorló, technikái nem lesznek igazán működőképesek. Tehát a gyakorolt technikák egyben irány és mozgás elvek is, melyek mentén a gyakorló kialakíthatja saját stílusát, illetve bármely, már ismert technikarendszert hatékonyabbá, gazdagabbá tehet általuk.

E technikák egyaránt alkalmazhatók a pusztakezes, és az egyszerű fegyveres, illetve fegyver elleni küzdelemben, mint például a kés, illetve rövidbot.

E technikarendszert igyekszünk olyan módon gyakorolni, hogy nyitottságunkat más tapasztalok és stílusok iránt is megőrizve, és azokkal gazdagítva tegyünk szert hatékony közelharci ismeretekre. E nyitottság kiterjed nem csupán a közvetlen technikai gyakorlásra, de szituációs és helyzetgyakorlatokra, a konfliktus és erőszakkezelés, illetve feldolgozás módszereire, metódusaira is. Gyakoriak a szabadtéri, illetve a rossz látási viszonyok közt tartott edzések, a tereptárgyak közti, egyenetlen felületen való mozgás gyakorlása, stb.. A gyakorlás klubszinten működik, és mint ilyen, elvárjuk a klub szabályainak tiszteletben tartását, ám nem kívánunk senkit letéríteni a saját útjáról, megmondva „mi a jobb neki” Inkább közös gyakorlás keretében elmélyítjük, és lehetőség szerint kiegészítjük személyes tapasztalatait, a közelharccal kapcsolatos ismereteit és meglátásait, oly módon, hogy mi is igyekszünk tanulni azokból, és beilleszteni azokat személyes tapasztalataink közé.

Emiatt az edzések bárkinek hasznára válhatnak. Az utca emberének, aki „önvédelmet” kíván tanulni csakúgy, mint a valamely harci irányzatban már tapasztalattal bírók számára, akik egy új szemszöget kívánnak megismerni, illetve új tapasztalatokkal gazdagítanák ismeretanyagukat.

Közös edzéseink, mivel mi magunk sem űzzük magas szinten az „Ősi Utat”, elsődlegesen alapozó jellegűek, ám a technikák, az alapelvek megismerésére, és mint a személyes tapasztalatoknál azt ismertettem, önvédelemre való felkészítésre is alkalmasak, ám mind szándékunktól, mind ismereti lehetőségeinktől távol áll profi utcai harcosok, verekedők képzése.

A fent leírtak a stílussal kapcsolatos saját megfigyeléseim és meglátásaim, melyeket tapasztalataimból és tanulmányaimból merítettem. Az ezen az útón előttem járók lehet, hogy másként látják e rendszert és technikáit, lévén szélesebb spektrumú rálátásuk. Nekik ezúton kérem türelmüket, én, mi egyelőre ezen a szinten alkalmazzuk az Oláh István mestertől tanultakat, ám az út végtelen, és igyekszünk megtorpanás nélkül haladni rajta. 

Oláh István rendszere a youtube-on, Aikijutsu hungary néven található, ám a videó rossz minőségben, egy évekkel ezelőtti edzésről készült, mellyel a mai technikarendszer csupán részben van átfedésben. Mindemellett irányadóként érdemes megnézni.

Személyes tapasztalatok

Két legutóbbi harci tapasztalatom ismertetem a következőkben, melyek példázzák a harci helyzetek és megoldásaik sokrétűségét.

Tavaly nyáron, egy délelőtti órában bevásárló táskával a kezemben keltem át egy Margit Körúti zebrán. Egy átlagos, negyven év körüli szembejövő, mikor félig mellém ért, minden előzetes előjel nélkül egy köríves ütést indított az arcom felé. Én ezt egy bicepszre mért alkarvágással hárítottam, amivel egyidejűleg kiléptem, és egy szintén köríves ütéssel visszatámadtam, melynek végén az ellenfél oldal irányban térdre roskadt, majd ebből a helyzetből, mintegy térdelőrajtként felhasználva, kilőtt, és elszaladt, át az úttesten.

Ez tipikusan olyan közelharci konfliktus, melyre lehetelen tervszerűen reagálni. Ilyen estben jó eséllyel nem működnek a tudatosan működtetett technikák, csupán az ösztönös reakciók, és a vegetatív reflexé tett (beégetett) mozdulatok. Ha a védekező fél végig kell gondolja, mi történik? Megütnek? Igen megütnek, de hogyan? Erre hogy reagáljak? Ja igen, két hete a dojoban vettünk egy technikát, ami ilyen estre jó, de az nem egészen ilyen ütés ellen jó, Stb., stb. Könnyen beláthatjuk, az efféle helyzetekben jó eséllyel nem képes védekezni az ember, ha csupán rögzített technikákat gyakorol, rögzített támadásformák ellen (A támadás ténye csak az eset után tudatosult bennem). Könnyen azt mondhatjuk, ez nem is valódi harci helyzet, az nem ilyen. Na de milyen? Csak az lehet valódi harci helyzet, amit ellenőrzött körülmények között begyakorlunk? Aligha hiszem.

A második eset néhány hete történt, a Határ úti metrómegállónál. Miközben egy barátomra vártam a szürkületben, az állomás mögött, négy szimpatikus, kapucnis fiatalember indult felém. Beszélgettek, dohányoztak, lökdösődtek egymás közt. Profi mód, nem egyenesen felém tartottak, ám mielőtt elhaladtak volna mellettem, egyikük kivált, és megpróbált mögém kerülni. Társai felém fordulva, mintha csak társukat követnék figyelemmel, még mindig beszélgetve szintén próbáltak körbefogni a másik oldalról. Ez volt a terv.

Mivel ezt észleltem, kiléptem a hátam mögé igyekvő ifjú teréből, és az általuk uralni kívánt térből. A helyzet megváltozott, a terv nem működött, a reménybeli támadók összezavarodtak. Ekkor dönthettem, egy megelőző támadást indítok (offenzív védekezés), vagy kihasználva a lehetőséget menekülök. Ekkor láttam meg barátom autóját, amint bekanyarodik. Az autóhoz léptem, és hátamat nekivetettem. Eddigre már kézben volt Yavarám, a kabát ujjába rejtve. A támadók új tervet kovácsoltak, mikor az úttestre léptem utánam lódultak, ám az érkező autó, és annak fedezékként való felhasználása ismét egy pillanatnyi előnyt adott, ugyanis újfent megzavarta őket. Ezután valamilyen okból megpróbálták megkerülni az autót, így, mivel tőlem két irányba eltávolodtak, be tudtam szállni és elhajtottunk. Persze az eset korántsem ilyen világos, csupán rekonstrukció, melyet az adrenalin sokk alábbhagytával állítottam össze. Véleményem szerint ez is közelharci helyzet volt. Mégpedig igen tanulságos helyzet. Ha képesek vagyunk a pillanatnyi megdöbbenést uralni, és taktikusan lereagálni a konfliktust, akár fizikai erőszak nélkül is megúszhatunk egy azzal igencsak fenyegető helyzetet. Erre szintén nem készít fel a technikák gyakorlása, vagy a küzdőedzés, csupán a megfelelő hozzáállás elsajátítása.  Megjegyzem a taktikai hiba ott kezdődött, hogy egy rossz környéken, egyedül nem állunk olyan helyre, és főképpen nem várakozunk hosszasan olyan helyen, ami nincs szem előtt és ahol könnyen támadhatók vagyunk. Az egyik legnagyobb tanulság.

Mindezek alapján állíthatom, a taktikus, rugalmas gondolkozás elsajátítása, a védelmi fogások ösztönszerűvé tétele, valamint az agresszió estén legtöbbünknél felmerülő természetes sokkreakció mielőbbi leküzdése a közelharci helyzetek túlélésének egyik fő eleme.